Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Táncok/Tan-ok

2012.01.11

Tán/c/ok - Tan ok

 
 
 
 
Hivatalos megfogalmazásban a tánc egy művészeti ág, amely a test által fejez ki érzelmeket, jelenít meg társadalmi kapcsolatokat, valamint spirituális tartalommal is bír.
A tánc az emberek közötti nonverbális kommunikáció eszköze is, de a szót állatok vonatkozásában is használják (pl.:méhtánc és párzási tánc). Táncelemeket tartalmaznak a sportok és a harcművészetek is. Maga harcművészet is egy tánc. 


A tánc célja:
- Szakrális, rituális, SZER(Szertánc)
- Társasági táncok / közösségi és közösség számára előadott (néptánc)
- Mára nagyobb arányban már csak a tánc ünnepélyes, versenyszerű vagy akár erotikus mivolta maradt meg a nyugati és fejlett társadalmakban.
A táncmozdulatok lehetnek közvetlen tartalom nélküliek (balett, vagy más európai táncokban), de bírhatnak jelnyelvi vagy szimbolikus, spirituális, szakrális jelentéssel, mint a néptáncokban és számos ázsiai táncban. A tánc kifejezhet gondolatokat, érzelmeket, elmondhat egy történetet is (az afrikai táncok értelmező jellegűek).
Nézzük magát a tánc szót , ha szétbontjuk TÁN-C-OK=TAN-OK azaz a tudás oka; amiért létrejött – a tudás eredője. Mindez egybesűrítve zenével (hanggal, rezgéssel) 3D-be. Tánc=Jóga és meditáció (Jóga =Törvény=Iga=REND=Rendszer). Kéz és láb, testtartások, mozdulatok jelentése több síkon vizsgálható; szakrális térgeometriai, formai, energetikai, spirituális, analogikus, asztrológiai szinten.
A tánc a tudás eredetét / eredőjét foglalja össze, sűrűsíti be; elemek, motívumok által a fizikai testet felhasználva. A mozdulatsor által feltárja az Isten / Mindenség titkát.
Maga a tánc egy tanulási fejlődési forma a test, a lélek, a szellem fejődéséé.
A fizikai test eddzése, vagyis inkább ellenőrzés alatt tartása uralása által legyőzve önmagunkat (egó) és emlékezve önmagunkra a tiszta szellemi lényünkre ez a tánc valódi értelme, rendszere tana. Tánc olyan erős kifejező erő, ami által túl tudunk lépni minden korláton (nyelv, származás, vallás, hit). Mindemellett a tánc mágia, erő, egyfajta SZER, amit már oly rég óta alkalmaz az ember a céljai megvalósítási érdekében vagy öröme kifejezésében és ünnepei tisztelésében.
Mindehhez hozzátartozik a népviselet-annak díszítő elemei- és a zene (dallam, hangzás, hanghatás) rezgés száma, módja – ez által sokkal gyorsabban és hatékonyabban kapcsolja be az embereket az energetikai áramlásba.

Egyszerre harcművészet és Jóga, de mik is ezek – erő gyakorlatok a test uralása önmagunk uralása.