Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Kathak indiai tánc

2011.06.21

A Kathak Észak-India legismertebb klasszikus tánca. A kathak szó jelentése mesemondó. A Kathak tánc két részből áll: az egyik a tiszta tánc, a másik pedig mimikai, pantomim játék, a mesemondás.1_007.jpg

A kathak Észak-Indiában, mogul hatásra virágzott fel. Nagy Akbar, a 16. század mogul császára meg akarta erősíteni India egységét, a kultúra és a vallás felvirágoztatására törekedett. Így a muzulmánok puritán egyszerűsége összeolvadt a hinduk színes sokoldalúságával: így a kathak is e két kultúra kapcsolatából született. Napjainban ez az egyetlen táncfajta, amit muzulmán családok leányai is táncolhatnak. Kosztümje is kétféle van, az egyszerűbb muzulmán viselet és a díszesebb, áttetszőbb hindu.janaki_patrik.jpg

Többnyire Rádha és Krisna szerelmi legendáit dolgozzák fel a történetmesélő darabok. Krisnát, aki az erdőkben, folyóparton furulyázik, mindig pásztorlányok veszik körül. Istennek és imádóinak örök játéka ez, az örökös bújócska férfi és nő között. Ezt a lelki kapcsolatot mélységesen szenvedélyes, erotikus táncjelenetekben fejezik ki. Napjainkbn a repertoár bővül újabb kori költők műveivel és az Indiában oly népszerű Bollywoodi filmüzem zenéire is készítenek koreográfiákat.

nov06_kathak_2.jpgA Kathak tánc alapja a különbözó ütem a TAAL, az indiai klasszikus táncok közül a kathak követeli meg a leggyorsabb lábmunkát, minden ütemfajtát letáncol az előadó, versenyezve a tablával. Bokáján többsoros lábcsengő erősíti a hatást. Rendkívül gyorsan kivitelezett forgások és nyújtott, álló testtartás jellemzi, szemben a többi tánccal, amik a test súly-, és középpontját mélyebbre helyezik.

gauri_colour3.jpgZenéje a hindusztáni klasszikus zene, melynek legismertebb hangszerei a szitár (pengetős) és a tabla (dob).

uj.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Írta: Mészáros Adrien